BrandCruiter Humán Szolgáltató Kft., 1141 Budapest hello@brandcruiter.com
You are currently viewing Mik lesznek a legkeresettebb szakmák a feltámadó álláspiacon?

Végre kezdenek jó hírek is érkezni az álláskeresők számára!

Gyárak indultak/indulnak újra Magyarországon, és Nyugat-Európában már lazítanak a járvány miatti intézkedéseken. Mindenki sokkal bizakodóbb, mint hó elején.

Ez azt jelenti, hogy kb. 2-4 héten belül nálunk is felpöröghet a munkaerőpiac, mert a leányvállalatok és a magyar konkurenseik is követni fogják ezt a nyugati tendenciát. Akkor is ez az érdekük, ha költeniük is kell a munkatársaik egészségének védelmében védőfelszerelésekre, szűrésekre, gyakoribb fertőtlenítésre.

Nem egyik napról a másikra tér majd vissza az év eleji lendület és a meghirdetett állások nagy száma, de van remény, hogy május-júniusban már intenzív interjúztatások és új beléptetések lesznek, egyébként fejre áll a gazdaság és ez senkinek sem érdeke.

Nézzük meg, milyen szakmák lesznek az új helyzetben a legkeresettebbek:

  • egészségügyi szakemberek – nem csak az állami, de a magán egészségügyi szolgáltatók tevékenysége is erősen felértékelődik a mostani tapasztalataink hatására. Megjelenhetnek új magán szolgáltatók és a meglévők is bővíthetik a szolgáltatásaik körét a növekvő kereslet hatására. A régóta ismert, sajnálatos munkaerőhiány ezen a területen erősen emelkedő béreket fog kikényszeríteni. Végre!
  • digitális rocksztárok, a híd-emberek – óriási hiány volt eddig is az ún. híd-emberekből, akik értik a saját szektorukat, a vállalatuk működési folyamatait és magabiztosan kiismerik magukat az informatikai és üzleti modellekben emellett. Rendszerekben és megoldásokban gondolkodnak, a vállalati modernizációs és digitalizációs folyamatok gurui ők. Mivel nem sokan képesek ilyen komplex információcsomagokat kezelni és minden érintett szakterülettel megfelelően kommunikálni, ez a szakmai profil (üzleti, szakmai és informatikai tudás mix) verhetetlen előnyt jelent majd!
  • egészségvédelem, munkabiztonság, környezetvédelem specialisták (EHS szakemberek) – a járványból tanulva a nagyvállalatok sokkal nagyobb súlyt fektetnek majd a munkatársaik egészségére. Meg fognak szaporodni ezek a munkakörök és meg fog növekedni a szakmai hatáskörük.
  • minőségbiztosítási és folyamatszervező szakemberek – ők teremtik meg és dokumentálják a folyamatok alapját, ami alapján a digitalizáció elkezdhető. Nélkülük ezek a folyamatok nem komplexen átgondoltak, rossz folyamatokat pedig öngyilkosság digitalizálni.
    Ráadásul a válságból tanulva a legtöbb multi a hasonló helyzetekre folyamatot és szabályzatot fog alkotni és módosítani – auditok hada és minőségbiztosítási folyamatdömping várható, mert ez a befektetők megnyugtatásának is az egyik eszköze. Jó szakembereket eddig is nehéz volt találni, most még jobban megnő a kereslet irántuk.
  • információbiztosági szakértők – a kényszerűségből villámgyorsan a lakásainkba települt munkavégzés miatt felszínre kerültek az információbiztonsági nehézségek is (zoom botrány volt a legismertebb, de céges rendszerek szintjén is felmerült sok kérdőjel). A normalizálódó hétköznapokban rájuk azonnal szükség lesz, hogy mielőbb befoltozzák a hiányosságokat, megszűnjön minden biztonsági rés.
  • üzleti elemzők, mesterséges intelligencia szakértők, modellezők, kutatók – szinte cégenként máshogy nevezik ezt a munkakört: ők azok, akik képesek a rendelkezésünkre álló végtelen adatmennyiséget rendszerezni, elemezni és üzleti megoldásokat, javaslatokat levezetni ezekből. Adatból egyre több lesz az okos eszközök és mérések térnyerésével is – akinek jó a logikai érzéke, átlátja a modelleket, függvényeket és összefüggéseket, ilyen területen nyerő lesz most pályát kezdenie, vagy ide módosítania.
  • virtuális és telefonos támogató munkakörök – a sok Magyarországra települt SSC/BSC miatt eddig is keresettek voltak a jó szakemberek. Most a nagy multik mellett helyi KKV támogatásra – elsősorban informatikai helpdesk és vállalatirányítási rendszerek terén – tovább fog nőni a kereslet azok iránt, akik türelmesen, profin támogatják az ügyfeleket. A banki ügyfélszolgálatok forgalma is a személyesről a telefonos és online ügyfélkiszolgálásra fog terelődni.
  • független pénzügyi tanácsadók – a rallyzó tőzsdeárfolyamokkal sok család megtakarítása omolhat össze – ha rövidtávon kénytelenek felvenni a lekötéseiket, most nagyot bukhatnak. A valóban képzett és sokféle befektetéshez értő, független tanácsadók tudása a hasonló helyzeteket legalább részben megakadályozhatta volna. Hódít az online biztosításkötés és hasítanak a fintech megoldások, de a nagyobb családi befektetésekhez valódi, személyre szabott pénzügyi szaktanácsadásra van szükség. Régóta próbál ez a szakma kitörni a rossz személyes élményeink skatulyájából, pedig a sikeres szakemberekre csábító bevételek és kiemelten rugalmas munkafeltételek várnak.
  • informatikai fejlesztők és rendszergazdák – nem ugyanaz a kettő, de a kereslet irántuk nem változik a válság hatására
  • futárok, diszpécserek – kényszerűségből ugyan, de sokan rákapnak most az online vásárlásra. A webshopok és házhoszállítók forgalma csúcsokat dönt. Ha lesz is a korlátozások megszűntetése után egy időszak, amikor mindenki boldogan megy majd vásárolgatni, középtávon kiegyensúlyozódik a két tendencia, vagyis a házhozszállítás térnyerése várható, ami új munkahelyeket teremt.
  • pincérek – bármilyen hihetetlenül hangzik, hisz a vendéglátásban dolgozók sajnos a vészhelyzet első vesztesei voltak, de a járvány okozta személyes tapasztalások meg fogják változtatni a vendéglátás rendszerét. A nagy svédasztalos, „all inclusive” és „all you can eat” rendszerek a megváltozott személyes higiéniai szokásaink áldozatául eshetnek. (Gondoljatok a szállodai étkezésekre, ahol sokan kézzel fogdossák a péksüteményt, a gyümölcsöket, vagy tüsszentenek egyet a svédasztal mellett.) A pincérek általi, tányérszervizes kiszolgálás iránti igény miatt a korábbiaknál több pincérre lesz szükség, főleg a szállodákban és nagy éttermekben, Európa-szerte.

Ha csak egy lépés választ el a fenti lehetőségek valamelyikétől, fejezd be a képzést, ásd bele magad a szakirodalomba, vagy válassz hozzá online képzést!

És még egyszer: attól, hogy sokkal több jelentkezés érkezik majd a meghirdetett állásokra, nem jelenti azt, hogy esélyes, a hirdető elvárásainak is megfelelő jelentkezésből is sokkal több lesz.

Jó taktikának tűnhet „mindenre” jelentkezni, de inkább alaposan olvasd el a hirdetést, és csak akkor pályázz, ha legalább 80%-ban megfelelsz az elvárásoknak és max. 1 szinttel alacsonyabb vagy magasabb munkakört láttál el. Ha tetszik a cég, jelentkezz inkább a pályázói adatbázisukba, mint olyan hirdetésre, ami nem releváns!

A következő írásban a kiválasztási folyamatokban várható változásokról írunk és arról, hogyan sokszorozd meg az esélyeidet, hogy téged válasszanak.

Ha aktív álláskereső vagy, nézz körül ezeken az oldalakon is és regisztrálj, hogy mielőbb megtalálhassanak a lehetőségek:

https://www.allast-keresek.dreamjo.bs/?_ga=2.161319160.456807202.1586857358-445428473.1559634314

https://kitoboroz.talentuno.hu/

http://friendshungary.hu/bterv/

Tipp

Ez a vészhelyzet el fog múlni, de sokan kényszerülhetnek utána váltásra. Segíts most te is azzal, hogy pontozod a cégeket, ahova már pályáztál. Mi az értékelés átlagpontszámát elérhetővé tesszük a honlapon a többi álláskeresőnek. Ha ezt sokan megteszik, nemsokára már előre láthatod te is, hova érdemes pályáznod, és mit hagyjál ki, ahonnan pl. még választ sem kapsz majd. ÉRTÉKELEK

Ugye nem felejtettél el értékelni?