Történetek álláskeresésről
Amikor egy társaságban kiderül, hogy jelöltélménnyel foglalkozom, mindenkinek van egy-két saját története, amik többnyire nem a HR-szakma mennyekbe magasztalásáról szólnak – bár üdítőek a kivételek! Én pedig nagyon szívesen hallgatom ezeket és a múltkori pozitív sztori után most egy más hangvételűt osztok meg veletek. A név nem valódi.
Lilla HR-es és amikor utoljára összefutottunk, épp váltást tervezett. Egy prémium szolgáltató, nemzetközi fejvadász cégről mesélt lelkesen, ahol már a kiválasztás végén járt. Ő legalábbis ezt hitte.
Most futottunk újra össze.
- Szia, rég beszéltünk, mi újság veled? Sikerült megkapnod az állást, ahol már fináléban voltál annál a menő tanácsadó cégnél?
- Jajj, ne is kérdezd! Emlékszem, én tényleg azt hittem 3 kör után, hogy ez már a kiválasztás vége, nagyon lelkes voltam és bíztam benne, hogy ajánlatot kapok tőlük.
De tippelj, hány videóinterjúm volt még azután!
- Nem tudom, hát azért 3 körnél nem szokott ez hosszabb lenni.
- Na igen. Kivéve itt. Miért pont velem történnek ezek? 😊
Összesen 7, azaz hét interjú kör volt!
Beszéltem én mindenkivel, lokális, regionális, HR-essel és több igazgatóval. A lelkesedésem egyre csökkent, de már nem akartam visszalépni, mert kíváncsi voltam, hogy mire megy ki. Mindenki kb. ugyanazokat kérdezte, szóval nem arról volt szó, hogy AC, vagy teszt, vagy komolyabb szakmázás. Nem. Csak a szokásos, klasszikus interjú kérdések, mintha nem is beszélnének egymással cégen belül.
Már úgy éreztem magam, mint valami múlt századi társalkodónő! Vártam, hogy kit kell még elszórakoztatnom, ezek ennyire unatkoznak?
Aztán a hetedik kör után, kb. 3 hét elteltével értesítettek egy sablon emailben, hogy mást választottak.
Hát, ha ez a prémium szolgáltató, én inkább egy hétköznapinál szeretnék dolgozni. Azóta már meg is találtam.
